Kecskeméti Baptista Gyülekezet

Tollat vettem a kezembe, leültem, és tűnődöm. Hogyan is lehet megfogalmazni, hiszen "úgy van az Isten országa, mint amikor az ember beveti magját a földbe. És alszik és fölkel éjjel és nappal, a mag pedig kihajt és felnő, ő maga sem tudja miképpen." (Márk 4, 26-27) Nagy nagy hálával gondolok az Úrra. Mennyi, de mennyi mindent megengedett, jót és rosszat az életemben, és terelte az utamat, hogy végre rátalálhassak arra, amit kerestem, a boldogságra.

Mert most már tudom, hogy mindig Őt kerestem, csak ezt nem tudtam. Istenről teljesen más képem volt, és léte, vagy nemléte különösebben nem érdekelt. Én a magam útján keresgéltem, kutattam, és reméltem, hogy a boldogságot (ahogy ebben a szóban minden benne van) megtalálom.

Kereséseimet az jellemezte általában, hogy többet akartam, mint ami körülvett. Tartalmasabbat, szebbet, jobbat, kedvesebbet, több szeretetet, vidámságot, erőt. Pedig úgy gondolom, hogy családom - az átlagot tekintve - jóval fölötte járt ezeknek az emberi tulajdonságoknak, mégis valami, vagy valaki hiányzott. Emlékszem, az általános iskola végéhez közeledve gondban voltam. Mi lesz velem, belőlem. Így édesapám tanácsára szakközépbe mentem. Középiskolában - műszaki jellege ellenére - engem inkább a humán tantárgyak érdekeltek. Szerettem az irodalmat, elkezdtem érdeklődni a művészetek iránt. Közben sportoltam, szertornáztam, már ált. isk. óta, futottam, néha úsztam, bicikliztem. Harmadikos koromban jártam repülőtéri tanfolyamra, elméletre, majd gyakorlatra, így vezettem repülőt (motorost, és vitorlázót) Eközben javában benne voltam a kecskeméti kutyás életben, mert volt egy kutyám, így kutyatenyésztő is lettem. Jártam kutyakiállításokra, kutyaiskolába. Hétvégeken testvéremékkel, barátommal néha horgászni jártunk. Érettségi, szakmunkás, és technikusvizsga után úgy gondoltam életem legszebb szakasza fog következni. Főiskolás leszek. Azonban a főiskola nem hozott korántsem olyan élményeket, mint amit vártam, és a műszaki vonal sem került hozzám közelebb, így ˝ év után otthagytam a főiskolát. Érdeklődésem erősen a pénz felé irányult. A pénzben egyfajta "boldogságteremtést" hittem. Jobb híján utcán kezdtem el dolgozni pattogatott kukoricát árultam, közben újságot hordtam. A katonaság előtt vállalkozóként folytattam az árusításomat, elkezdtem festeni, rajzolni nagyobb méretű olajképeket is, érdekeltek a hangszerek, és az akkori szintetizátoromnál írtam pár dalt. A katonaságnál a hivatásos jogosítványon túl megszereztem a buszjogosítványt, így buszsofőr lettem. Írtam novellát, verset, és pár barátnő után megérkezni hittem a boldogságot, egy kedves lány személyében. Nagyon szép, romantikus kezdet után úgy gondoltam, érte érdemes élni, aztán valami megromlott, a varázs megszűnt, bármennyire is akartuk a csodaszép kezdet után nem lett olyan a kapcsolat, ahogy szerettük volna. Próbáltuk újra, de hiába. Ekkor nagyon összetörtem. Rengeteget gondolkoztam az életen, az értelmén, de nem sok okosság pattant ki a fejemből. Nehezen éltem túl ezt az időszakot. Továbbiakban egy új lány illúziója élt bennem. Közben színesítettem az életemet érdekelni kezdtek a régi tárgyak, járművek. Vettem veterán motorokat, elkezdtem gyűjteni a régi antik tárgyakat, bútorokat. Filmklubokba jártam, sportoltam sokat. Visszagondolva hálás vagyok Istennek, hogy járhattam csodálatos helyeken, különböző országokban. Sokat sportoltam. Mindig vonzott a szépség a természetben, az életben.

De mindezekkel nem magamat szeretném kiemelni, hiszen ezeket, én megkaphattam, átélhettem, és azt is átélhettem, hogy megismerhettem Jézus Krisztust. A legnagyobb ajándékot.

Rájöhettem, hogy Jézus csodálatos valósága mellett, ahogy Keresztelő János mondta, arra se vagyok méltó, hogy lehajolva sarujának szíját leoldjam.

Megismerhettem, hogy ez a Hatalmas Isten van, és nem úgy, ahogy régebben elgondoltam - ha egyáltalán létezik -, hogy valahol nagyon, de nagyon messze tőlünk, hanem megismerhettem úgy, ahogy van a közelünkben, értünk, és bennünk - akinek megadatott, hogy befogadhassa Őt. Bármerre járok, mert keresztyénként is megadatott, hogy lássak, tapasztaljak; mindenhol látom, érzem és tudom, hogy minden embernek szüksége van Istenre, és ahogy a Biblia írja, "Minden ember szűkölködik Isten dicsősége nélkül" (Róma 3,23). Mert mindenfelé megláthatom, hogy szerintem minden ember valahol mélyen, vagy talán ne olyan mélyen Őt keresi. Ki ebben, ki abban, csupán az a rendkívül nagy különbség, hogy van, aki a saját istenét keresi, de van, aki rátalál az Élő Istenre. És az utóbbiakat megragadja az az Erő, halalom, szeretet, kedvesség, egyszóval a mindenség Istene, hogy rájön az ember az ő tökéletlenségére, földhözragadott-ságára, vétkeire, ugyanakkor feltekinthet a szerető, és kegyelmes Istenre, és azt mondhatja, Uram tiéd minden dicsőség. Örülök, hogy én is ezt tehettem. Kevesebbel nem elégszem meg, többet meg mit is kérhetnék az élettől, pontosabban az Élettől, mint Jézus Krisztust, és az Ő ajándékait.

Befejezésül egy kérésem lenne azokhoz, akik nem ismerték még meg Őt Ahogy Pál írja, én is azt kérem "Krisztussal járván követségben kérünk benneteket, béküljetek meg az Istennel" (2Kor 5,20)

Ha valaki ezt kihagyja, az élete legnagyobb lehetőségét hagyja ki.