Megtérésem története

2004 júl 1 0 hozzászólás

Varjú Eszter képe

Varjú Eszter -

Hívő szülők legidősebb gyermekeként nevelkedtem, és már két éve jártam imaházba, olvastam a Bibliát, és imádkoztam, mikor 2000 nyarán Tóalmáson táboroztam egy hétig. Ott az egyik esti alkalmon az igehirdetésen döbbentem igazán rá, hogy milyen bűnös vagyok, és hogy Jézus nélkül nincs értelme az életemnek, de Jézus azért jött erre a világra és halt meg a kereszten, hogy nekem, bűnös embernek - ha elfogadom Jézus váltságát - örök életem legyen.

Akkor elfogadtam az Úr Jézust személyes megváltómnak, letettem Isten elé a bűneimet, és Ő megbocsátotta azokat. Igaz, ez nem azt jelenti, hogy nyugodtan követhetek el rosszat. Sőt! Inkább arra kell törekednem, hogy Isten segítségével egyre kevesebb bűn legyen az életemben. A megtérésem után a környezetemben nem változott nagyon semmi. Ugyanúgy jártam imaházba, olvastam az igét, imádkoztam, de belülről mintha kicseréltek volna. Teljesen máshogy viszonyulok azóta a világhoz, s a természetemben is történtek változások. Persze egyáltalán nem vagyok hibátlan, és most is teszek olyasmit, amivel Istent bántom meg, de ha azt szívből megbánva Isten elé viszem, megbocsátja, és próbálok máskor máshogy tenni. Igaz, a megtérésem óta 4 év telt el, Istenben való hitem és a kapcsolatunk azóta csak nőtt. És milyen csodálatos megtapasztalni Isten szeretetét nap, mint nap, amikor megerősít a nehézségekben az Ő Szelleme által, és megadja nekem a benne való örömöt.

Mindenkinek kívánom, hogy ezt élje meg az életében!