Gyülekezeti kirándulás
2010 már 1 0 hozzászólás

Idén nagy ünnep volt a gyülekezeti kirándulás, mert az eddig megszokott május 1. helyett most pünkösdkor utaztunk el együtt. Szállásunk Felsőtárkányban volt .A Táltos„hotel”-nek gyönyörű parkja volt, de elszállásolásunkat szolgáló bungallókat már kevésbé találtuk barátságosnak. Egyetlen szépségük abban rejlett, hogy a szabadba léphettünk ki egyből, és madárcsicsergésre ébredhettünk.
Azért úgy tapasztaltuk, hogy a szállás körülményei nem vetették vissza a jó közösségi élményeinket. A hegyvidék is kárpótolt bennünket a szállóhely kényelmetlenségeiért (folyamatban lévő felújítás, lármázó osztálykirándulók, sötét, hideg közösségi terem),
A jó istentiszteleti alkalmak , kirándulás együtt, a hangulatos vetélkedő és a sok társasjáték (fiatalabb korosztályban) építethette a testvéri kapcsolatokat. Megtapasztalhattuk az Úr kegyelmének gazdagságát a tanítások, bizonyságtételek és a közös dícsőítésen keresztül.is.
Az alkalmak alatt a gyerekek csöndben gyöngyöt fűztek, játszottak. Jó, hogy itt is voltak, akik erre külön odafigyeltek, és foglalkoztak velük. Köszönjük!
Jól sikerültek a kirándulások is. Az indulási napon útközben megnéztük Szomolyán a kaptárköveket, és Noszvajon a barlanglakásokat, ami most egy alkotótelep. Mindkettő nagyon érdekes és szép volt.
Vasárnap szabadon választott kirándulásként túrázni lehetett Bélapátfalvára, ahol Magyarország egyetlen épségben megmaradt román kori ciszterci apátsági templomát lehetett megnézni, mely 1232-ben épült. Innen lehetett egy kicsit keményebb túrával felmenni a Bélkőre, ahol a fülledt meleg után megtapasztalhatták a hegymászók a jégeső kellemes ütögetését, és hűsítő hatását .
Volt aki csak a templomot nézte meg, és a túra helyett inkább könnyedebb kirándulással folytatta, vagy néhányan más programot választottak és a Szalajka völgyben kirándultak., még olyanok is akadtak, akik el sem indultak sehova, inkább pihentek a szálláson.
Hétfőn délelőtt a záró istentisztelet egy részét a szabadban tartottuk, jó csoportbeszélgetéssel zártunk, és ebéd után haza indultunk. Eger városában több család is tett még egy sétát, és valamennyien Isten oltalma alatt szerencsésen hazaértünk. Mindenkinek köszönjük a részvételt.
Nagyon fontosnak tartjuk a gyülekezeti elvonulást és a közösen eltöltött időt, jó lenne, ha még nagyobb számban mehetnénk máskor. Idén 87-en voltunk Sokkal többen elfértünk volna. Biztatunk mindenkit, hogy szánjon időt és pénzt erre (az utóbbiban lehet segítséget igényelni, van rá kerete a gyülekezetnek).
Azt gondoljuk, hogy még nem találtuk meg az ideális helyszínt ezekre a kirándulásokra.. Nehéz minden szempontnak megfelelő helyet találni. Különbözőek az anyagi lehetőségeink, és ehhez igazodó igényeink is, amint azt a kirándulást megelőző kérdőív kiértékelésénél is tapasztaltuk. Vajtán nagyon szép szállásunk volt, de egy kicsit drágának találtuk, és a környék sem adott túl sok lehetőséget a kirándulásra, Egerben is jó volt a szállás, de kicsi volt az udvar, a gyerekeket nem lehetett szabadon engedni játszani. Szlovákia messze van, Péliföldszentkereszten kevesen férünk el a komfortos szálláson.
Ha eszetekbe jut, imádkozzatok ebben az ügyben is, hogy áldott napokat tölthessünk még együtt jó helyszíneken. (A szervezők)
- Dr Surányi Ottóné Révész Tünde blogja
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
-

Facebook
RSS




































































Friss hozzászólások
2 nap 18 óra
2 nap 18 óra
2 nap 18 óra
5 hét 1 nap
5 hét 3 nap
5 hét 3 nap
5 hét 3 nap
5 hét 3 nap
5 hét 3 nap
5 hét 3 nap