A "főangyalok" akció közben
2011 jún 29 0 hozzászólás

-
Nagy nehezen sikerült lencsevégre kapni a négy "főangyalt", akik tényleg Istentől kapott emberfeletti erővel fáradhatatlanul munkálkodnak minden nap az építkezés előrehaladásáért. Pappné Ildikó, a tervező is ezt teszi otthon, aki a tervezés, az engedélyek és szakhatóságok útvesztőjében áll helyt.
Ma elkezdték a burkolatok felrakását, és reméljük, hogy a jövő hétfőre pedig a külső nyílászárók is megérkeznek.
Napi szinten tapasztaljuk, hogy keresztyén, és nem hívő szakembereket is indít Isten arra, hogy munkájukkal támogassák az építkezést:
-Őrbottyánból a gépészek, Ócsáról a vakolók és a bádogosok továbbra is rendszeresen jönnek az aktuális munkákat elvégezni;
-egy vállalkozó Kiskőrösről a külső, egy másik vállalkozó Nagykőrösről a belső nyílászáróknál, egy harmadik pedig az üvegek biztonsági fóliázásánál is csak az anyagárat számították fel;
-a csoportszobákba a galéria elkészítését felajánlotta egy kecskeméti asztalos;
-a marmoleum beszerzője is talált nekünk harmad-árért ragasztót, és ingyen díszítő csíkot;
-egy szegedi és pécsi vállalkozók által forgalmazott kazánt és melegvíztárolót, és az összes építőanyagot is nagyker áron kapjuk egy kiskőrösi cégtől, aki a külső színvakolatot ajándékba adja.
Hisszük, hogy Isten minden szükségesről gondoskodni fog az Ő hatalmas nagysága szerint. Hálát adunk Neki ezért! Köszönjük a szakemberek áldozatkész hozzáállását, önzetlen munkáját, és mindenkinek kívánjuk, akik bármilyen módon támogatják ezt a missziós célt, hogy tapasztalják meg Isten különös áldását!
- Antalné Márti blogja
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
-

Facebook
RSS
















Friss hozzászólások
2 nap 18 óra
2 nap 18 óra
2 nap 18 óra
5 hét 1 nap
5 hét 3 nap
5 hét 3 nap
5 hét 3 nap
5 hét 3 nap
5 hét 3 nap
5 hét 3 nap